Réti Anna



Réti Anna Pécsi Művészeti Szakközépiskolai majd Rotterdami Táncakadémiai tanulmányai után Hollandiában Itzik Galilivel, Conny Janssennel és Jens Van Daele-vel dolgozott. Magyarországra visszatérve szabadúszóként, többek között Szabó Réka, Hudi László, Bodó Viktor, Pataky Klári, Gál Eszter és Goda Gábor előadásaiban szerepelt, külföldön pedig Nagy József, Karine Ponties és Paulo Riberio projektjeiben vett részt.
2005 óta készít saját koreográfiákat, melyek több itthoni és nemzetközi díjban és elismerésben is részesültek.
2015-ben bemutatott Point of You című előadását, melyet a portugál Ricardo Machadoval közösen készített, az Aerowaves nemzetközi hálózat az év 20 legizgalmasabb alkotása közé választotta.
Önálló alkotásai: Lélek pulóver nélkül, Kártyavár, Éjszakai műszak, Fregoli Szindróma, Vis-à-vis találkozások A-val, Pillanat kommentárok, Ego Trip, Point of You, Lépcső, MAJDHALESZIDŐM – lakástáncszínház
Jelenlét Workshop: a workshop fő fókusza a fizikai és a szellemi jelenlét megfigyelése és tudatosítása. A napot egy ősi kínai egészségmegőrző gyakorlatsorral a Bian gyakorlatokkal kombinált bemelegítéssel kezdjük, mely harmónikusan ébreszti fel a testet és a központot. Majd egyszerű páros gyakorlatokkal erősítjük a központot, és a kapcsolatot a talajjal. Improvizációs feladatokon, játékokon, kompozíciós gyakorlatokon, és repertoár részletek tanulásán keresztül tudatosítjuk, és megfigyeljük jelenlétünket. A workshop célja a fizikai jelenlét elmélyítése különböző állapotokban és karakterekben.
Díjak, ösztöndíjak:
2003 DanceWeb Ösztöndíj az ImpulsTanz Fesztiválon, Bécsben.
2004 Fülöp Viktor Táncművészeti Ösztöndíj.
2005 ‘Gombóc a torokban’ a 6. Szóló Fesztivál legjobb szóló díjazottja.
2006 Az ‘Inside out’ című szóló a 10. Stuttgarti Nemetközi Szóló Tánc-Színházi Fesztiválon, elnyerte az 1. helyezett táncos díjat, a 2. helyezett koreográfus díjat és a közönség díjat.
2006 A Monotánc Fesztiválon a ‘Lélek pulóver nélkül’ című darab elnyerte a közönség díjat.
2007 Lábán Rudolf díjat kapott a ‘Lélek pulóver nélkül’ című darab.
2007 A Budapest Fringe Fesztivál Fringe díját a ‘Lélek pulóver nélkül’ című darab kapta.
2007 Az 1. Szófiai Nemzetközi Koreográfus versenyen 1.díjat kapott az ‘Inside out’.
2007 A Kanári Szigeteken a 12. Masdanza Nemzetközi Koreográfus versenyen az ‘Inside out’ bejutott a döntőbe.
2008 Fülöp Viktor Koreográfusi Ösztöndíj.
2008 A ‘Kártyavár’ című darab 3. díjat és Legjobb táncos díjat nyert el a Dániai Aarhus Nemzetközi Koreográfus Fesztiválon.
2009 A Kanári Szigeteken a 14. Masdanza Nemzetközi Koreográfus versenyen a ‘Second skin’ bejutott a döntőbe, és a ‘Waiting for myself’ 3. helyezést ért el, melyet Virág Melinda, Nagy Csilla és Réti Anna közösen alkotott.
2012 A ‘Vis-a-vis találkozások A-val’ Lábán Rudolf Díjban részesült.
2015 A ‘Point of You’ című előadást a 2016-os év 20 legkiemelkedőbb előadása közé választotta az Aerowaves nemzetközi kortárstánc hálózat.
fotók: Bácsi Róbert, Molnár Edvárd