Ego Trip

A Középen ülsz,
Kezdettől fogva.
Szárnyaidban botladozva,
Körüljárod Önmagad.
KP

Az ‘Ego Trip’című darab kiinduló pontja az ember mentális és fizikai korlátainak érzékelése és megfogalmazása. Születésünk pillanatától kezdve egész életünkön keresztül magunk és a körülöttünk lévő világ megismerésén dolgozunk. Testi és szellemi fejlődésünk során igyekszünk korlátainkat kitágítani, de ehhez előbbmegkell ismernünk őket. Az, ahogyan viszonyulunk ezekhez a korlátokhoz, jelentősen befolyásolja fejlődésünk ritmusát.
Az idő és a jelen pillanat rendkívül fontos szerepet játszik az egész folyamatban. A jelen pillanathoz való viszonyunk határozza meg viszonyunkat magunkhoz, illetve korlátainkhoz. A kérdés az, hogy elfogadjuk-e a jelen pillanatot, meg tudjuk-e élni azt, vagy gondolatainkon keresztül inkább múltunkban vagy jövőnkben létezünk.
A darab az ego működési mechanizmusának megismerésére irányuló kutatás, melyben az egyén önmagához és másokhoz való viszonyát vizsgáljuk.

Réti Anna és Ido Batash 2011-ben találkozott egy hollandiai rezidencia-program keretében. Az Ego Trip című produkció az első közös együttműködésük.

Ötlet, koreográfia, rendezés: Réti Anna, Ido Batash (IL)
Alkotótársak, előadók: Cseri Péter Oszkár, Pawel Dudus (PL), Jasmine Ellis (CDN), Ricardo Machado (P), Laura Eva Meuris (B), Meszerics András
Zene: Anton Berman (D)
Tér: Körmendy Pál
Dramaturg: Simányi Zsuzsanna
Foto: Borovi Dániel, Mészáros Csaba
Produkciós menedzser: Trifonov Dóra
Producer: SIN Kulturális Központ

Bemutató: 2014. Február 27. Trafó K.H.H.

Kritika:

“… Réti Anna és az izraeli Ido Batash közös munkája mintha a nemzetköziség maximalizálásának jegyében fogant volna: a két koreográfus és a hat előadó három földrész hat országából származik. Hogy ezért vagy nem másért, de az Ego Trip olyan, mint egy játékosan súlyos fellélegzés, ahol a kifújt levegő is még jóérzéssel belélegezhető.…” Török Ákos 7óra7

Támogatók: Trafó Kortárs Művészetek Háza, Départs Program, Open Latitudes (3), CCNO Centre Chorégraphique National d’Orléans – Direction Josef Nadj, as part of “Accueil-studio 2014” – Ministère de la culture et de la communication (F), Nemzeti Kulturális Alap, Emberi Erőforrások Minisztériuma, Izraeli Kulturális Intézet Budapest, MasterCard – A felbecsülhetetlen pillanatok támogatója, Füge Produkció
Produkciós partner: Random Collision (NL), Katlan Csoport

Az Európai Unió Kultúra Programjának támogatásával.